Kr. e. 3000 Egyiptomban, a piramishoz szalmával kevert sarat, gipsz-, ill. mészhabarcsot használtak a téglák összekötéséhez. Ugyanekkor Kínában már a Nagy Fal építésékor cementszerű anyagot használtak.
Kr. e. 800 A görögöknél, Krétán és Cipruson olyan mészből kevert habarcs volt elterjedve, ami keményebb volt, mint később a rómaiaké.
Kr. e. 299 – Kr. u. 476 Római utak (hossza 8500 km) Pozzolanai cement: összetört tégla; mész; téglapor, vagy vulkáni hamu „rózsaszín homok”. Ezt másként római cementnek is nevezik, és azért használhatták kötőanyagnak a rómaiak laikusként is, mert a cementpor egy Vezúv melletti bányából fejtve eredetileg is tartalmazott alumínium, és szilícium ásványokat, mint a mai mesterségesen előállított cementpor is.

Római cementet használtak még az utak mellett többek között a fürdők, a Bazilika, a Colosseum, a Pantheon és vízvezetékek építésére is. A Pantheon egy nagyon konstruktív betonozási technológiával épült, mert a kupola alja/széle vastag normál betonból készült, és a közepe felé haladva egyre vékonyodik a szerkezet, és egyre kisebb sűrűségű betont is alkalmaztak, a kedvezőbb terhelés, ellenállás szerint. 
Kr. u. 27-ben Pollio Vitruvius építészeti könyvében a beton tulajdonságait is tárgyalja. (A könyvet 1414-ben, egy svájci kolostorban találják meg.) 
Kr. u. 65-ben Néró betont használ Róma újjáépítésére.
A középkorban nem folytatódott, ami az ókorban elkezdődött, hanem ahogy az szinte mindennel a sötétség homályába süllyedt. Az előbb említett könyvvel fedezik fel ismét a betonban rejlő lehetőségeket.

1499 Párizs, Fra Giocondo pozzolani habarcsot használ a Notre Dame oszlop kapcsolatainál.
1678 Josef Moxon írt az égetett mész hidratációja során jelentkező hő fejlődéséről.
1779 Bry Higgins szabadalma: hidratált cement (stukkó) külső vakolat használatára; egy év múlva publikálta tapasztalatait: “Experiments and Observations Made With the View of Improving the Art of Composing and Applying Calcareous Cements and of Preparing Quicklime„
1793 John Smeaton megfigyelte, hogy agyagot tartalmazó mészkő égetésekor keletkező mész, víz alatt szilárdul. Korábban azt is megfigyelte, hogy meszet más anyagokkal kombinálva, sokkal szilárdabb anyagot kap. Ezen ismereteire hagyatkozva újjáépítette az 1756-ban épült Cornwall-i világítótornyot, Eddystone-ban.
1800 A West Indian Dokk, egy brit kikötő építésénél használtak először nagy tömegben betont William Jessop tervei alapján.

1812-1816 között épült Franciaországban a Souillac-i híd. Az első betonhíd. Ennek a hídnak az építése során semmiféle vasalást nem használtak. Ezek az építmények ma is állnak.
1822-ig több próbálkozás, és szabadalom is született elsősorban angolok, franciák, amerikaiak részéről, többféle cementről, mészről, betonról. Ezek többé-kevésbé ugyaarról szólnak, felfedezték, hogy agyagot és meszet keverve, azt kiégetve, víz alatt kötő építőanyagot találtak. Ezt egymástól függetlenül is, vagy egymással párhuzamosan felfedezték, és sok szabadalom is született ezekből.

Lássuk ezeket felsorolás szinten, a felfedezésüket néhány szóban megemlítve:
James Parker – Parker cement vagy római cement
Edgar Dobbs – habarcs, gipsz
Louis Vicat – mesterségesen keverte a meszet agyaggal
Canvass White – természetes cement
Maurice St. Leger – víz alatt kötő természetes cement
Ralph Dodd – kovácsolt vas rudakat tett a betonba
John Tickell – víz alatt kötő cement
Abraham Chambers – cement
James Frost – mesterséges brit cement

Forrás: Tarsoly Csaba: A vasbeton története