Pontos mennyiségszámításra főként kis mennyiségű (egy teherautónál kevesebb) betonigény esetén van szükség. Ez esetben egy utólag rendelt fél köbméter beton megduplázhatja szállítási költségeket.
Természetesen nagyobb mennyiségű beton esetén nem kell pontos mennyiséget kérnünk a betonteleptől. Ez esetben a számított mennyiség 80-90 %-ának kiszállítását kérjük (tele rakott járművekkel), majd ennek kiérkezése után a fennmaradó kis mennyiséget egy pontosító mérés után a betonteleppel egyeztetjük.
Mindkét esetben ajánlatos a maradék beton számára helyet készíteni, méghozzá olyat, aminek hasznát vehetjük. Tökéletes megoldás erre a célra pl. egy járda amit a kimaradt beton mennyiségének megfelelően bárhol leválaszthatunk. (1-2-3 kocka). Ha erre van lehetőségünk, egy picit biztonságosabb rátartással rendelhetünk betont, csökkentve annak veszélyét, hogy kevés lesz az kiszállított mennyiség, ugyanakkor a kimaradó beton sem vész kárba.
A szükséges mennyiség meghatározása egyszerűnek látszó feladat, mégis gyakran okoz kellemetlen meglepetést. Az alábbi hibák némelyike gyakran becsaphat bennünket.
Födém betonozásánál gyakori hiba, hogy nem számolunk a jelentéktelennek tűnő résekkel a béléstestek, és betongerendák között. Sok keskeny rés össztérfogata néha köbméterekre rúghat.
Alap térfogatának számításánál nem elég a rajzon megadott névleges méreteket alapul venni. Egy géppel markolt 30-as alap sohasem 30 cm széles. A kanál általában többet szakít ki a földből mint névleges mérete és nem feledkezhetünk meg az esetleges beomlásokról sem. Valósághű számítás érdekében ajánlott mind a szélességet mind pedig a mélységet néhány méterenként mérni, és a betonmennyiséget az így kapott számokból szakaszonként kiszámolni.
Aljzatbeton, térbeton mérésénél többnyire csak a helyiség (vagy zsalu) négy sarkában szokták mérni a betonlemez vastagságát. Itt is fontos, hogy több helyen (a helyiség közepén is) végezzünk méréseket és az így kapott mérési eredmények súlyozott átlagával számoljuk a létrehozandó betonlemez vastagságát.
Gondoljuk végig! Ha “csak” egy centimétert tévedünk egy családi háznyi területen (100-150 m2) 1-1,5m3 betonmennyiséget jelent. “Betonhiányhoz” vezethet, ha beton alá terített kavicságy nem lett kellőképpen tömörítve, ugyanis a ránehezedő beton súlyától és annak tömörítéstől a kavicságy is tömörödik, roskad s ennek mértéke szintén centiméterekre rúghat.
RSS Feed
Kategória
Kulcsszavak: 
